Lődörgés Princetonban, buli a spanyol "amigával" és Atlantic City

A csütörtöki nap elég rövidnek és lájtosabb fajtának ígérkezett - csajszit hazahoztam délután, szinte egy időben érkeztünk anyukával, majd fél 4-től passziváltam magam, ők pedig elmentek itthonról valamiféle program miatt (este 10 körül értek csak haza). Amint látjátok, eléggé nagy összevisszaság van itt a hétköznapokban is, csoda ha követni bírom mi, mikor és hogy van. Szerdán simán lehúztam a napi 10 órám is, külön fuvart vállaltam, csütörtökön este meg azt sem tudtam mit kezdjek magammal - legalább filmeztem és lazsáltam egyet.
Ezzel ellentétben a péntek - fél 3-kor kiscsaj hazaszállítása, fél 5-kor már jelenés a hegedűtanárnál, 6-kor indulás vissza Princetonba, ugyanis...parti volt kéremszépen, azt a rézfánfütyülőjét - buliba vittem a leányzót. Nagy dologra nem kell gondolni, tulajdonképpen én is csak akkor szembesültem vele hogy mi történik, amikor érte mentem este 9-kor.
Nos, 7-re értünk Princetonba, egyből kidobtam a helyszínen - YMCA (gym, edzőterem) bejáratánál, majd megüresedett két szabad órámat kezdtem elütni valahogy. Első körben beszabadultam egy Starbucksba, toltam egy kávét, de igen gyorsan meguntam a dolgot, mert olyan szinten nyomatták a légkondit, hogy 10 fokkal tuti hidegebb volt odabent, mint kint. Princeton főutcáján sétálgattam aztán, a Nassau Street-en (csak hogy még erről is a Bahamák jusson eszembe természetesen...még mindig...)
Gondoltam elnyalok egy fagyit is, találtam is egy jól kinéző bodegát és megtöltettem kis poharam...

...aztán megállapítottam, hogy itt bizony még a fagyi elrontásához sem kell nagy tudomány. Alig bírtam legyűrni, de nem vagyok az a fajta, aki egyből kiszórja a kukába, már csak azért is megeszem. De nagyon nem ízlett, akkor legközelebb inkább adok egy dolcsival többet a Häagen-Dazs csodáiért. Leültem egy padra, aztán bámészkodtam még egy csöppet.

Nem sokkal 9 előtt útra keltem, vissza a YMCA parkolójába (ott hagytam a kocsit, mert nem esik nehezemre 15-20 perceket sétálni). Tetszik ez a Princeton, nagyon szeretem. Első szóra átköltöznék oda. Tudjátok, végig olyan fura érzésem volt, mintha mondjuk Balatonfüreden sétálgatnék  - fogalmam sincs hogy miért, a Balaton a környéken sem volt ugyebár. Rengeteg ember volt az utcán, láttam ilyen szabadtéri színpadot - ott valaki dalolászott is, fiatal-idős kint ücsörög a padokon, bárok előtt, teraszokon. Van élet. Elhaladtam pár bár előtt, ahonnan jött ki egy jellegzetes "bár-szag" - ha fejem tetejére állok sem tudom most sem elmutogatni, sem elmagyarázni hogy milyen az a bár-szag (nem büdös!), de olyan kellemes...Egyetlen kósza gondolat hasított fejembe; de jó is lenne beülni valahova egy sörre vagy borra, aranyos kis társasággal. De olyan egyedül voltam mint a kisujjam, vezettem és ugye még "dolgoztam" is - hát így jártam. Nos ott tartottam, hogy visszakullogtam a parkolóba, de a YMCA mellett meg volt egy hatalmas füves rész, ott felállítva egy sátor, ami alatt tömörült az embersereg - iszogatott, eszegetett mindenki. Sátor mellett pedig szabadtéri mozi - hatalmas kivetítő, vászon előtt pedig plédeken és nyugszékeken, nyugsámlikon heverészik a jónép.

Tök jó volt, még így is, hogy én nem voltam résztvevője az egésznek...Ez most hülyén hangzik, de néha amikor itt este van - lehetek akárhol, itthon vagy éppen Princetonban -, de olyankor sokszor kap el egy olyan érzés, mintha nem Amerikában lennék, hanem otthon. Látok és érzek olyan dolgokat, amik az otthonra ("otthon" címszó alatt ilyenkor mindig egész Európát értem) emlékeztetnek...hmm, talán azért mert világosban látom az "Újvilágot", vagy nem is tudom hogy magyarázzam ezt... :)
Világosban látom itt hogy mi milyen, hogy minden különbözik az eddig megszokottól - különös érzés kerít néha hatalmába olyankor.
Hú, de eltértem már megint a tárgytól...szóval belépek a tett helyszínére és 13-14 évesek ugrálnak a színpadon, üvölt az Usher meg a Rihanna, asztal roskadozik az édességektől, tortáktól, snackektől. Volt ott valami bambi is, zéró alkohollal persze. Szülők már toporognak az ajtóban, vinnék a kölköket haza nehogy túl sok legyen a jóból...
Elárulok nektek valamit - soha az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy 13 éves, amerikai lányt fogok tinibubi partira vinni, ami összesen két órás lesz. Már megint azt kell mondjam, hogy érdekes szituációkat produkál néha az élet. Ő tombol a színpadon, amíg én a fagyim kanalazom egy padon ülve, mélázgatva...
Az óra lassan elütötte a kilencet és bemondta a "dj", hogy az utolsó szám következik, ami nem más, mint Katy Perrytől a Firework - uhh mondom ollééé, Budapest!! - Budapest, Budapest te csodás. Kicsit örültem a fejemnek, aztán nagy lelkesedésemben megkérdeztem Gracet is, hogy tudja e hogy a Firework videoklipjét Budapesten, azaz a mi fővárosunkban forgatták?! - hát, annyira nem hatotta meg a dolog. Sem nem válaszolt arra, hogy tudta e, se nem reagált az egészre.
Kocsiba pattantunk és meg sem álltunk hazáig. Iszonyatosan szeretek sötétben vezetni!

Szombaton reggel még dolgoztam egy kicsit, majd összecihelődtem mivel időpontom volt a fodrászhoz délután fél 1-re. Tudom, hogy igazából 2 hónapja voltam, de én már akkor is kicsit rövidebb hajat szerettem volna, mint amilyenre akkor sikerült. Oké mondom, ám legyen kiadok rá még egyszer "pár" dollárt, csak legyek már végre nagyon elégedett. Viszem a képet a csajnak (sosem megyek minta nélkül fodrászhoz) és úgy nézett ki, mint aki érti is mit akarok, mondtam neki hogy gombasérót ne merészeljen gyártani nekem, egy normális hosszúság azért maradjon. Hát mondom sem kell hogy nem sikerült neki - itt valahogy nem fogják fel az emberek amit mondok nekik. Direkt vittem képet, mondom angolul úgysem bírnám elmagyarázni hogy mire is vágyom, de ezek szerint vagy a szemével voltak gondok vagy elkalandoztak gondolatai. Így is kellett még várnom jó fél órát, mire elkezdtek velem foglalkozni. Azt hittem kihűlök, amikor várakozás közben kaptam anyukától egy smst, hogy mik a terveim aznapra (igazából nem érdekelték a terveim...), és hogy legyek olyan kedves menjek haza (álljak meg otthon egy öt perc erejéig) és vigyem ki a kutyát dolgát végezni, mert ők elmentek otthonról és csak nagyon későn érnek majd haza. Aha mondom - és ez engem hol érdekel? Tudtommal nem a kutya au pairje vagyok bocsássanak már meg. Az rendben van, hogy megcsinálom ezt amikor éppen itthon tartózkodok, de hogy emiatt nem fogok csapot-papot otthagyni és hazarohanni arra akár mérget is vehetnek. Ignoráltam a mondandóját, aztán visszaírtam neki egy "have a nice day"-t.
A fodrásztól két óra elteltével szabadultam csak, csaj nagyban szépíti a fejem, amikor ezerrel beriaszt a tűzjelző - na mondom isteni és szuper - én még csak elhallgattam volna az iszonyatosan hangos jelzést, de itt olyan szinten érzékeny mindenki mindenre, hogy azonnal ki kellett mennünk a szalonból az utcára. Na most képzeljétek el, hogy kint állok az utcán, vizes fejjel, rajtam a klepetyussal amit ilyenkor rám teregetnek ugye, csaj lépeget mellettem az olló-fésű kombóval és csinálná tovább a dolgát...Iszonyatosan nagy ügyet csináltak  a nagy semmiből, mivel a riasztó csak véletlenül riasztott be (tudták ezt ők is, mondták), de úgy higgyétek el, hogy kihívták a tűzoltókat meg a rendőrséget is röpke két perc alatt, hogy kiiktassák azt. Ah neee, mondom ilyen a világon nincs, most viccelnek velem!?
Na ez az egész úgy beletelt egy jó háromnegyed órácskába, aztán végre befejezte a "remekművet" is. Ezzel a riasztásos esettel most csak azt akartam érzékeltetni, hogy mekkora nagy ügyet tudnak kis ügyből kreálni, viszont a ténylegesen nagy ügyeket meg annyira semmibe veszik, hogy az nem igaz.
Szóval, a hajammal jelenleg nem vagyok megelégedve - túlontúl is rövid lett, és most jön majd az, hogy amíg istenségesre meg nem nő, addig összefogva fogom hordani hehe...ja, és többet nem megyek itt fodrászhoz. De amilyen szerencsém van, gyorsan nő a hajam, úgyhogy hamarosan visszanyerem régi formám.

Nagyon furcsának találom itt, hogy az au pairek többségének hétvégén a megengedettnél jóval többet kell dolgoznia. Adrijana (macedón lány) már a délelőtt folyamán írt smst, hogy nem tud velünk este jönni mókázni, mivel a host szülők leléptek a hétvégi vityillóba  - természetesen a gyerekek nélkül, és dolgoznia kell egész nap, majd este otthon maradni. Tipikus Amerika - ugyan minek azzal a gyerekkel szemernyi időt is tölteni a hétvégén, nem igaz? Elisa szintén dolgozott (host anyuka Japánban üzletel, host apuka "dolgozik"). Mindig csak lesek erre nagyokat és azt hiszem soha többet nem fogok panaszkodni arra, hogy pénteken 24 órázok és nem mehetek sehova, és arra sem, hogy szombaton korán kell kelnem néha csak és kizárólag öt perc miatt, vagy akár egy óra miatt. Mivel soha máskor nem kell hétvégén dolgoznom - oké néha becsúszhat egy vasárnap 24 óra, de a többiek ehhez képest úristen...nagyon sokat dolgoznak hétvégén. És higgyétek el, nem mindig azért, mert a szülők is dolgoznak - csak éppen akad más elfoglaltságuk, utazgatnak, hétvégi kúriákba hesszelgetnek meg minden ilyesmi - a gyerekek nélkül. Jó, végül is ez sem az én gondom...csak például ebből is látszik mekkora a különbség ha mondjuk itt au pairkedsz vagy Európában. Otthonnal kapcsolatban csak Németországról tudok nyilatkozni, de ott egy árva hétvége nem volt, amikor én dolgoztam volna. Péntek este 8-kor én mondtam egy "tschüss"-t, majd jobb esetben is csak hétfőn reggel 7 órakor volt a viszontlátás. Meg egyébként is, ott azért a szülők mindig a gyerekekkel voltak hétvégén, együtt kirándultak, biciklizni mentek, áthívtak barátokat vagy ők mentek grillezgetni - itt egyszerűen más a rendszer, nem is értem miért bírok még mindig elcsodálkozni ezen.
Azt szeretném kihámozni ebből - legfőképpen leendő au paireknek tanácsolom, hogy olyan családot válasszatok, ahol azért nagyjából a hétvégék szabadok. Tudom, hogy rettentő kevés az ilyen és bejön néha egy-egy bébisintérkedés is, de vannak zúzós családok azért. És így akármilyen programot is iszonyat nehéz összehozni, hogy tényleg mindenkinek klappoljon.
Na meg ugye ha az én barátaim dolgoznak, ergó egyedül vagyok...amit a szombati délután esetében abszolút nem bántam, mivel már a fodrász szalont is rohamléptekben hagytam el, majd hajtottam haza igen gyorsan, tüstént. Pontban fél 3-kor lecövekeltem a gépem előtt, megnyitottam az összes létező, sporteseményeket online közvetítő oldalt amit drága jó Apukám ajánlott és megnéztem a BL-döntőt! Imádott csapatom (Bayern München) mérkőzött a Chelsea ellen - lerágtam mind a tíz körmöm és olyan izgalom volt rajtam, hogy nem is bírtam magammal. Bevallom igen, sikítoztam a gólnál (szerencsére egyedül voltam itthon) és annyira dobogott a szívem, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről. Egyáltalán nem hatott meg a kinti harminc fok sem, innen engem a meccs végéig akár traktorral sem tudott volna kivontatni senki és semmi. Éreztem én, hogy hosszabbítás lesz, de a 11-es párbajra már nem számítottam - a végeredményt talán mindenki tudja; a Chelsea nyert, ezúttal veszített a Bayern München. És igen...sírtam is...meg dühös voltam és csalódott meg így egyszerre minden...egész idő alatt lenyűgözően játszottak (mint mindig), az ellenfél körülbelül a 80. perc tájékán kezdte csak "felvenni a kesztyűt" és a csapat oszlopos tagja, a legjobb emberük akkora kapufát lőtt a 11-es párbajon, hogy azon nyomban ott sírtam el magam...
Oké mindegy, mostanra persze már megnyugodott lelkivilágom, a legjobbak sem nyerhetnek mindig. Számomra pedig továbbra is ők a legjobbak és történjék akármi, még mindig a németek produkálják a legszebb focit a világon!
Viszont abban a pillanatban tényleg idegbajt kaptam, mondom fogom a kocsit és nyomás kifelé, mindegy merre, amerre visz az út...Az út elvitt a fagyizóig, el is költöttem ezennel a "vacsorám":

                                       még az állaga is teljesen más, mint a princetoni "csodának"

Aztán már csak annyi volt hátra, hogy hazajöjjek és összekapjam magam az esti mulatozásra...csodaszép spanyol barátosném 10-ig dolgozott, félúton találkoztunk és már mentünk is Philadelphiába, hogy ropjuk a táncot a Cuba Libre-ben. Vezettem, de mivel mindenki azt mondja, hogy itt egy sör simán megengedett, így én is megengedtem magamnak egyet - Heinekent természetesen. Elisa mojitot szopogatott, elbeszélgettünk jó két órát egy bárpultnál, majd lassan átcammogtunk a spanyol klubba. Szeretem Philadelphiának azt a részét - az utcákon sok a fiatal, kiülős bár kiülős bárt követ, mindenhonnan szól a zene és így általában, jó a hangulat. Nem azt mondom, hogy a legeslegjobb hely ahol valaha voltam, de több mint a semmi. A gond csak annyi volt, hogy jóval fél 1 után libbentünk át a Cuba Libre-be és ugye 2-kor zárás van...Így hát táncoltunk egy keveset, jól éreztük magunkat, majd 2-kor ténylegesen is bezárt a bazár. Ha tíz embert nem szólítottunk le utána, hogy merre van az "after parti", akkor egyet sem. Körülbelül mindenki ugyanazt mondta - otthon, az ágyikóban. "Hát lányok, tudjátok ez Amerika, itt minden bezár 2-kor!" - hangzottak egymás után a határozott válaszok. Köszönjük szépen, akkor ezek szerint mehetünk is haza isten hírével hajnali 2-kor, amikor jobb helyeken eléri a csúcspontját a buli. Sosem tudnám ezt itt megszokni, de ez is olyan dolog, hogy itt ezt így kell elfogadni, mivel változtatni ezen senki sem tud. És tényleg durva, mert az összes ember fogja a kis motyóját, párját, cipőjét 2 óra előtt tíz perccel és lelép haza...
Két óra bulizás ide vagy oda, meg az egyetlen kis Heineken - szuper jól éreztem magam ismét. Ezzel a csajjal csak nevetni lehet, hazafele úton azt hittem már le kell húzódnom és megvárnom míg elmúlik a "röhögőgörcsöm"...Annyira örülök hogy itt van és ilyen jól kijövünk egymással!

Vasárnap össze verbuváltam a csapatot - Freja, Brittany és Adrijana, majd leruccantunk Atlantic Citybe. Nem terveztem koraira a kelést, 10 körül kikászálódtam az ágyból, 11-re beszéltük meg, hogy Freja és Brittany idejönnek, leteszik a kocsit, felvesszük Adrijanat és indulás. Így is lett, minden úgy zajlott ahogyan az a nagy könyvben meg van írva - gps barátom szerint 78 mérföld, azaz másfél óra autókázás a "keleti parti Las Vegas", úgyhogy szépen-kényelmesen, mindenféle eltévedés nélkül délután 1 órakor leparkoltam egy FREE parkolóban, az óceánparttól öt perc sétára. Nos hát, amikor hazulról elindultunk akkor szikrázó napsütés és minimum 25 fok volt, de ahogy közeledtünk Atlantic Cityhez, ellepték a felhők az szépséges kék eget és némiképpen csökkent a hőmérséklet is. Annyira, hogy amikor igen pőre öltözetemben kiszálltam a kocsiból, az volt az első gondolatom, hogy fázok...Na de ha már ott vagyunk, próbáljuk meg élvezni a dolgokat eme "hidegben" is. Lementünk a partara, lemeóztuk a víz hőmérsékletét, majd végig sátáltunk az egész sétányon, közvetlenül az Atlanti-óceán mellett. Baromi jól elszórakoztunk és rettenetesen jól éreztem magam a lányokkal - betértünk különböző üzletekbe, kaszinókba, szuveníres boltokba, őrültebbnél őrültebb helyekre, megebédeltünk, fagyiztunk és kipróbáltunk valami helyi különlegességet is. Atlantic City elképesztően jó hely és mindannyian alig várjuk már a nyarat, hogy jó időben is felfedezhessük és fürödhessünk, napozhassunk is esetleg. Nekem Vegas még csak ezután jön majd, de nagyjából van már fogalmam arról, hogy milyen lehet...így Atlantic City után. Ez a város amúgy szerintem nagyon olcsó, egymást érik a jobbnál jobb üzletek (mondok egy példát, mondjuk egy Fantát megkaptam 80 centért), úgyhogy erre a helyre még mindenképpen vissza fogunk menni. Sőt, visszajárók leszünk. Ez a másfél órás út nekem már meg sem kottyan, benzinpénzt természetesen megosztottuk és tényleg irtó jó kis hely ez az óceán-parti város. Na de ahelyett hogy hablatolynék, jöjjenek a képek, hogy aztán végre nyugovóra térhessek én is...

                                                                   Atlantic City - Boardwalk

                                                                  fast food - ez Amerika :D

 Oké, akármiről van szó nekem végtelen a fantáziám, de ezek a cipők nálam is kiverték a biztosítékot...

amint látjátok, egész ügyesen űzöm már azt, hogy kell "igénytelenebbül" öltözködni és keverni a szezont a        fazonnal

Este fél 8-kor értünk haza, mindenki hulla fáradt volt. Jajj olyan kis boldogságos napunk volt!

Nagyon durva, de szinte vibrál a szemem, azonnal megyek is aludni. Őrült egy hétnek nézek elébe kérem szépen - utolsó hét a suliban, de számomra most egy ez rövidke hét lesz, mivel csütörtökön este kiteszem lábaimat az ajtón és vissza sem jövök vasárnap estig...részletekkel majd még jövök, de aki emlékszik rá az tudja merre leszek, hogy hol, miként és mennyit fogok aludni majd azalatt a 4 nap alatt, az még számomra is rejtély... :) De még mindig azt mondom, hogy úgy szép az élet, ha zajlik!

Csók & szép utolsó tavaszi hetet Mindenkinek! 

p.S.: Előző bejegyzést is tessék ám elolvasni, ugyanis ma kettőt is gyártottam... ;-)