Két nap a Paradicsomban - avagy wellnes a javából

Elképesztően jó két napon vagyok túl - na jó, mondjuk inkább másfélnek. Az volt, hogy csütörtökön reggel még elvittem a kutyát fodrászhoz, anyuka pedig reggel 8-kor Gracet valamilyen orvoshoz. Azt mondták délután 1-2 óra között indulni akarunk, a dokis időpontja 10-kor volt, mondom semmi nem lehet akadálya annak, hogy ténylegesen is elinduljunk majd a már előre eltervezett időpontban. Ja, én naiv. Ugyanis délután 1-kor értek haza, még csak az orvostól. És akkor még nem hívott minket a kutya fodrásza sem, hogy elhozhatjuk az ebet, se nem volt anyukának összepakolva a táskája. Ah, mondom nem lesz itt gond, maximum fél óra alatt csak összeszórja a cuccokat, kutyust hamarjában elhoztam immár csinosan. Majd pontosan 2 órát ültünk a nappaliban, anyukára várva és egymást bámulva, hogy mikor indulunk már el végre - tíz percenként jött egy-egy lekiabálás, hogy "mindjárt indulhatunk ám" - én akkor már képzeletben a hajam téptem.
Délután 4 órakor - végül is csak pár órás csúszással, de sikerült kigurulni a kocsival a ház elől. Az út nagyon rövidnek bizonyult, mindössze másfél óra alatt odaértünk a Hotel Hersheybe, aztán következett a szájtátás - részemről legalábbis. Nekem Grace már mondta, hogy ne számítsak nagy dologra - sima hotel, napi háromszori étkezés, van medence, meg olyan dolgok amik általában egy hotelben vannak. Na ja...de amikor begurulunk az igencsak pompás és luxuskulipintyó elé és három hordár ugrik a kocsihoz, hogy miben segíthet - egyik bead három flaska vizet a kocsiba, ki ne tikkadjunk a nagy forróságban, másik már nyitogatná a csomagtartót hogy felvigye a szobánkba a csomagokat, a harmadik pedig a slusszkulcs után nyújtózkodik, had vigye már el a kocsi a "helyére". Jéé - mondom magamban - ez tényleg minden "sima" hotelnél így megy.
A szobafoglalással volt egy kis gubanc, de anyuka és én halál nyugodtak voltunk, Grace meg csak hozta a formáját - hisztiroham, sápítozások, ilyenkor ordítva beszél, meg így általában minden baja van. A recepciósok néztek ránk furcsán, anyuka pedig eltessékelte onnan, mert látta hogy valami tényleg nem stimmel a csajjal. A szoba-kérdés aztán megoldódott, egy kedves fickó felkísért minket a másodikra és megkaptuk a 221-es szobát egy hatalmas ággyal, egy pótággyal (nekem, de állítom az még hatalmasabb volt), minibárral, tévével, süppedős fotelekkel, fürdőszobával, gardróbbal - és tök elégedettek voltunk.

szoba

                                                                        fürdőszoba

                                                                   a cég ajándéka

                                                                        ágyikóm

lounge

Anyukának egyből akadtak elintéznivalói a konferencia miatt, Grace addig körbemutatta nekem a komplexumot. Jártunk a két emeletes nyitott teraszon, a lounge-ban, a Spa részben, a medencéknél, az éttermeknél, az üzleteknél (mivel a hotel földszintje úgy van kialakítva, mintha egy bevásárlóközpont lenne). Ámultam meg bámultam, mint aki életében most lát ilyet először - mert persze hogy most láttam. Nem szégyen az, ha az ember nem sűrű vendég az ilyen és ehhez hasonló luxushotelekben - szóval én már az első félórában remekül éreztem magam.

                                                                          felső terasz

                                                                      a hotel egyik fele

Vacsorára az egyik olasz étterembe mentünk (több étterem is volt a hotelben, mi választhattunk hogy melyikben óhajtjuk elkölteni étkünket). Hajajj, emberek - "miss" meg "lady" voltam ám két napig, mindig és mindenhol. Mondom ha már így alakult szerény kis életem, akkor had uraskodjunk már legalább egyszer az életben - jártam meg keltem mindenhol, lifteztem meg lépcsőztem (attól függően, hogy éppen mi akadt az utamba). Olasz kajálda kitűnő választásnak bizonyult - citromos, ricottás, besamel mártásos, meg valamilyen ismeretlen sajtos tortellini tésztát rendeltem. Mondom így leírva nem rossz, ha az íze csak feleennyire lesz jó akkor már elégedetten távozom. Pizzát nem akartam rendelni, nem azért voltam ugye ott, hogy olyan ételeket egyek, amelyeket körülbelül hetente többször is. Persze jöttek az előételek is (Amerikában nagyon sok helyen nem is kell fizetni ezekért) - kis kenyerek vajjal, aztán valami tipikus olasz cucc - kenyér, rajta hagyma, ismeretlen zöldség, sonka, sajt, mindez meglocsolva valami isteni olajjal - mennyországban éreztem magam, mondanom sem kell. Aztán anyuka úgy döntött, hogy emellé éppen jól csúszna egy kis bor is, kérek e?! Most ez vicc, ki nem hagynám, ide azzal a drága jó nedűvel. Jön a pincér, anyuka rendeli a bort - én mit kérek? Hát először is az itallapot, mivel nem vagyok egy borszakértő, annyit tudok hogy a vörös mindig jöhet...elém dugják a papírost, két oldalas borlista - nagyszerű és remek, a vörös szócskát azért még pár nyelven értem, valamint azt is hogy mit takar a "rozé" és mivel olasz étteremben vagyunk, így utazzunk az olasz dolgokra; kikértem valami toszkánai félédes bort - rossz nem lehet. Csajszi méreget, rögtön ID-t kérne, legyek oly kedves és igazoljam hogy elmúltam már huszonegy - na mondom van mindenem, de ID-m éppen a szobában. Oké, fussak fel érte mert nagyon sajnálja de tizenhétnél nem nézek ki többnek - kösz a bókot kedves, rohanok a személyimért, de mire visszaérek már ott virítson a pohár az asztalon, megtöltve a mennyei itallal.
És két perc alatt tényleg meg is fordultam. A családdal jót beszélgettem vacsi előtt, közben. Anyukának rendesen megeredt a nyelve körülbelül a második korty kaliforniai fehérbor után, ám legyen. Én iszonyat gyorsan felhajtottam az enyémet, lassan jött a vacsora is. Finom volt, megettem mindet. Anyukának akkor már olyan módon jó kedve volt, hogy meghívott minket desszertre is. Én már elöljáróban kinéztem magamnak valamit, amit a szomszéd asztalhoz vittek és reménykedtem, hogy valami mással is csak "leöblítjük" majd az olasz finomságokat - így esett a választásom erre:

                                                                         
Meg ne kérdezzétek mi volt ez. A pincérnek annyit mondtam (mutattam), hogy "azt kérem szépen!", aztán olyan öt perc alatt eltüntettem azt is. Puding-szerűség volt, ennek a lila cuccnak az íze, ami a tetején van ez pedig a régi Dianás cukorkához hasonlított (amelynek én rabja voltam), szóval nem okozott gondot hogy azt is meg kellett ennem. Kivégeztünk mindent, tányérok üresek voltak, anyuka még rendelt egy kávét, én pedig már nagy nehézségek árán, de napközben rávettem a csajt, hogy vacsora után menjünk le úszni. Így is lett, tíz perc alatt átöltöztünk, aztán irány a "beach". Nem voltak már sokan, mivel este 10-ig volt nyitva az uszoda rész. Páran lézengtek csak, úsztunk pár hosszt - idejét sem tudom, mikor voltam utoljára ilyen helyen. Nekem a tavaly nyár kimerült a három napos balatoni mókában és a pár délutános Starnberger See-ben, még Németországban. Őszintén szólva meg jobban is preferálom az ilyen természet-szülte helyeket, mint a gyógyfürdőket vagy ilyesmiket, na mindegy is...Grace negyed óra elteltével bemondta volna az unalmast, de én a világért sem akartam még szedni a sátorfámat, rá tudtam venni hogy üljünk át akkor a pezsgőfürdőbe. Az jobban tetszett neki, az úszómedence vizét túl hidegnek találta (hozzáteszem 25 fokos volt). A pezsgőfürdőben megmasszíroztattam megfáradt végtagjaimat, derekamat hehe, majd jött húzott szemű barátunk, hogy "ladies, 5 perc múlva zárunk, legyenek olyan kedvesek és hagyják el a helyiséget!". Voltunk olyan kedvesek és két percen belül már ott sem voltunk. Mire visszaértünk a szobába anyuka már aludt, teljes sötétség volt, így lassacskán mi is álomba szenderültünk.

Nem aludtam túl jól - igaz, hogy az ágy baromi kényelmes volt, de többször is megébredtem és az átkozott légkondinak köszönhetően nagyon fáztam. Na jó, ez csak kamu. Igazából már nagyon rágyúrtam a reggelire, amit anyuka és a kiscsaj szerint túl korán - reggel 6 és fél 8 között szolgálnak fel. Tulajdonképpen ha hajnali 4-kor szolgálták volna fel, én akkor is lementem volna enni. Számomra a reggeli a legeslegfontosabb, ha azt nem eszek normálisan, rendesen akkor néha már az egész napom el van cseszve. Tisztában voltam azzal is, hogy igen "fancy" helyen tengetjük perceinket, így bőségre lehet számítani minden fronton. Fél 6 körül úgy pattantam ki az ágyból, mint akit puskából lőttek ki, majd jó hangosan kezdtem el készülődni, hogy mindenki felébredjen és kedvet kapjon a lakomához. Anyukának valami kora reggeli konferencia-találkája is lett volna, de természetesen nem jelent meg. Öt percenként hallottam, hogy megébrednek és beszélgetnek, majd mindig arra jutnak hogy még nem akarnak felkelni...akkor már kezdtem dühbe jönni, de aztán végül mindenkinek sikerült 3/4 7-re összekaparnia magát, majd lementünk belapátolni a napi első adagot. Nem szégyelltem alaposan megpakolni a tányérom, így nézett ki az adag:

Ezek után még mentem egy kört müzliért is. Bár minden napom így indulhatna...
Reggel 8-ra kéremszépen jelenésünk volt a Spa-ban. Na mondom mi a manó?...Anyuka közölte, hogy egyeztetett nekünk időpontot manikűrre és pedikűrre, mi választhatunk, hogy melyikőnk melyiket akarja. Grace egyöntetűen pedikűrt szeretett volna - remek is, mivel én a manikűrre utaznék inkább. Lementünk, popsinkat körbenyalták, ki is törölték talán, üljünk le, majd tíz magazint az orrom alá nyomnak, mit óhajtunk inni - kávé, tea, kakaó, forró csoki, narancslé - jajj anyukám, az előbb ettem púpra magam, de ha megdobnál egy kis kakaóval azért nagyon hálás lennék. Elszürcsölgettem ott az itókát, öt perc sem telt bele és Gracet elvitték pedikűrre, értem pedig jöttek a manikűr miatt. Amúgy erre nem számítottam, de mintha megéreztem volna hogy nem kell körmöt lakkozni hehe. Kedves csaj vett kezelésbe, majd olyan manikűrt leintézett nekem fél óra alatt, hogy oda meg vissza voltam. Nem ám mint otthon, ukmukfuk...kézmasszázs!! Nem is tudom ez jár e alapból a manikűrhöz vagy mi volt, de olyan hadműveletet leintézett ott nekem hogy ez esetben még ámulni meg bámulni sem nagyon volt időm - bekente valami tizenöt féle olajjal a kacsóimat, kókusztej, meleg párnába pihentetés, tengeri sóval átdörgölés meg minden amit el tudtok képzelni - kezem még most is olyan puha és olyan jó illatú, mint a babapopsi egy friss pelenkázás után. Profi volt a csaj, ez nem vitás.

Gracere még utána kellett várnom egy kicsit, majd következett a nap legeslegjobban várt része - irány a Hershey Park!

Tévedtem, amikor az előző bejegyzésben azt írtam, hogy nem anyuka fogja állni a köreimet a vidámparkban - ugyanis ő állta. Előző este kezünkbe nyomott két jegyet (nem volt olcsó!), hogy "have fun!" és menjünk isten hírével. Az idő még délelőtt kicsit ködös volt, de nagyon meleg napnak ígérkezett a pénteki. Csaj már a shuttle busz (ami a parkba vitt minket) várása közben hozta a formáját, hogy szerinte nincs nyitva a park és ne menjünk, maradjunk a hotelben. Mivel most voltam ott életemben először, természetesen nem tudtam neki biztosra mondani, hogy de a park igen is nyitva van. Így hát lerángattam magammal a recepcióhoz és jó hangosan, határozottan megkérdeztem hogy nyitva van e - a hangos és határozott válasz pedig egy nagyon kedves csoki bácsitól érkezett - természetesen nyitva van. Tudtam én hogy körülbelül mire megy ki a játék - a csaj gyűlöli a vidámparkokat, a hullámvasutakat és mindent ami ezzel jár. Nem sok reményt fűztem így a dologhoz, de nem azért mentem hogy a hotelszobában ücsörögjek. A kis shuttle busz ugye ingyen volt, légkondit ötezerrel nyomatták, tíz perc alatt a hotellel szemben lévő vidámparkban, Hershey-kompexumban voltunk. Ezer meg millió gyerek mindenhol, utánuk rohangáló tanárok és felnőttek, hatalmas és veszedelmesen kinéző hullámvasutak - a gyomrom már ugrált össze ping-pong labda méretekre, adrenalinszintem az egekben és úgy izgultam, mint körülbelül a matek érettségi előtt. Grace minden egyes mondata az volt, hogy nem fog velem felülni semmire, mennyire utál itt mindent és hogy ez így mennyire unalmas (...)
Én meg mint az őrült kisgyerek rohangáltam fel s alá, fényképeztem mint az őrültek és vizslattam a parkról szóló térképet, hogy mire lenne érdemes felülni. Kedves Olvasók! Az az igazság, hogy iszonyatos módon adrenalin-túltengésben szenvedek és sokszor érzem azt, hogy itt velem alig történik valami és nem történik semmi izgalmas. Éppen ezért, nekem szükségem van arra, hogy néhanapján félelmeimet leküzdjem vagy valamiért megőrüljek, vagy akármi. Csak legyen valami. Soha nem fordult még velem elő ilyen, hogy olyan emberrel legyek egy ennyire szuper vidámparkban, aki nem bírja értékelni az egészet. Így hát egyszer élünk-alapon megfogadtam, hogy ha már egyszer a jegyem is fizetik és ennyire dolgozik bennem a "tenni akarás", akkor ha törik ha szakad de egyedül is felülök akármire. Így esett az első választásom erre:

                                                                     Stormrunner - pipa

Míg otthon perceket totojáznék egy hullámvasút előtt a társaimmal, hogy fel merjek e ülni avagy sem, és vajon túlélem e, addig itt másodperc töredéke alatt döntöttem. Mert 1. nyafogott a csaj, 2. nem akartam mutatni valójában mennyire félek. Az első hullámvasutas élményem a parkban mindössze fél percet vett igénybe - a pálya tényleg veszedelmes, de ez az a fajta hullámvasút volt, ami csak egyszer végigmegy rajta és vége - amolyan "fél perces halál". Először csak kidöcögött a kocsi a beszállós részről, majd olyan hirtelen megindultunk hogy a gyomrom hirtelen majdnem a számban találtam - nem viccelek. Ahh, iszonyatosan jó volt! Ha nem lett volna marha hosszú sor, akkor mentem volna még egy kört. Utána olyan boldogan futottam oda a csajhoz, hogy az valami hihetetlen. Mondom, nekem tényleg nagyon szükségem van az ilyenekre. Hogy tényleg valahol és valahogy ki lehessen ereszteni a fáradtgőzt.
Mentünk-mendegéltünk tova, mustráltam a térképet még mindig - vajon mi a nekem való és mire kellene még felülni. Hozzáteszem, minimum 7-8 hullámvasút biztosan van, bár nem számoltam, de ez a minimum. Aztán megláttam ezt:

                                        Skyrush

                                                         igen, itt a nagy semmiben ülsz...

Skyrush néven fut a babám, a park idei és legújabb szerzeménye. Nem piskóta a dolog - itt már a levegőben lógsz és úgy pördülsz meg fordulsz, gondolom aki fent ül azt sem tudtam milyen napszak van éppen, nem hogy azt hogy mit él át és hogyan. Ott sikítoztam mint egy vadorzó, és egyre-másra csak azt hajtogattam hogy "ohh my gosh", meg hogy ilyen nincs, ez elképesztő. Amúgy a masina tényleg az, a legdurvább vasút amit eddigi életem során láttam. Ennyire bátor azért én sem vagyok, illetve lennék és lettem volna, de lett volna partnerem. Esküszöm ha nem egyedül kellett volna bevállalnom, akkor simán megment volna.
Mivel sok időnk már nem volt - vissza kellett érnünk ebédre, 1 órára - így inkább a kijárat felé vettük az irányt és megbeszéltük, hogy délután visszamegyünk. Grace az összes létező édességárusnál, fagyisnál, popcornosnál megállt és vett valamit - amíg nem az én pénzem költi erre és nem nekem kell megennem az édesebbnél édesebb, giga méretű, habos-zsabos eledeleket, addig egészen jól vagyok. Csak a gond annyi, hogy ő már nagyon durva módon függő és ha nincs ott az anyja, akkor tényleg nincs ki megálljt parancsoljon neki. Százszor szóltam rá a nap folyamán, hogy most már elég, de mindig csak az volt a válasz, hogy mivel egy "csokigyár" kellős közepén van, így muszáj is édességet ennie. Rendben lányom, legyen. Nekem attól nem lesz több, sem kevesebb a fizetésem ha te kilószámra tömöd magadba a csocsit, cukrot és a többit. A parkban semmi sem érdekelte, a hullámvasutakon kívül sem, pedig ezer és millió dolog van. Csak futkozott össze-vissza élelem után kutatva.

1-re aztán a hotelben voltunk, mentünk ebédelni.

Anyuka két cimbijét találtuk csak meg, akik velünk egyetemben szintén őt keresték, de nem találták sehol. Grace ismét hozta a formáját - pincérnőnek, sem anyuka barátnőinek nem volt hajlandó válaszolni, rohangált a pulthoz és marékszámra falta a csokit, rángatta a vállát. Türelmem fogytán volt, idegeimen valósággal táncolt a csaj - akik ismernek tudják, hogy nem vagyok egy veszekedős, vitatkozós típus, sőt inkább nem szólok semmit, csendben "szenvedő" ember vagyok és ritka az, ha elpattan az agyam nyilvánosan is. De amikor Grace nekiesett egy adag csokinak ismét - és azt látni kellene hogy eszi ilyenkor az édességet, körülbelül mint egy 3 éves -, aztán jött a pincér hogy mit iszunk, amire ő rántott egyet a vállán, akkor már kénytelen voltam beszólni valamit. Tudom, ne akarjam nevelni, nem az én bizniszem, nem az én dolgom, meg végtére is nagylány már, de megmondtam neki hogy ha valaki szól hozzánk vagy kérdez akkor általában illik válaszolni is. Amire elkezdett engem kioktatni, hogy itt Amerikában ha megrázzák a fejüket/vállukat az emberek, az is válasznak számít. Igen, naná hogy annak számít, de ez milyen válasz kérem? Nem egy luxusszállodához illő, arra mérget vehetsz. Ah, nagyon felhúztam az agyam. Oktatott volna még tovább, csak annyit mondtam neki hogy próbáljon meg udvariasabb lenni. Ugyanerre kérte az anyja is reggel a Spa-ban, mivel természetesen ott is alkotott és nem bírt magával. Egyszerűen nem bír viselkedni, ő ilyen más módon neveletlen és iszonyatosan tiszteletlen. Komolyan mondom félek vele megjelenni társaságban vagy ha valamit intézni kell. Hihetetlen ami műsort levág...na mindegy. Onnantól kezdve, hogy ebéd előtt ez a kis rövidke diskurzusunk lezajlott, valahogy elcsendesedett és már nem csicsergett annyira, velem szemben is megváltozott a hangneme. Gondolom szokatlan, hogy ennyire rászóltam, de már komolyan nekem volt égő, amit művelt. Fogtam magam, ott hagytam és elmentem telepakolni a tányérom ebédre. Volt minden földi jó, kép nem készült, de mindenből szedtem amit csak megláttam. Levest és a desszertet sem hagytam ki. Időközben előkerült anyuka, a csajon pedig már láttam hogy valami nem stimmel. Egyfolytában az anyja karját rángatta és dörgölődzött hozzá, majd jött az hogy ő baromi módon fáradt és álmos, és különben sem akar velem visszajönni a Hershey Parkba délután, mivel én úgyis csak nézegelődni akarok, meg felülni mindenre és fényképezgetni. Oké, akkor kicsit megtelt képzeletbeli poharam, elszámoltam magamban vagy tizenötig és inkább nem szóltam erre semmit sem. Miután befejeztük az ebédet és az anyja megunta a csaj nyafogását, utasított hogy kísérjem fel a szobába, had aludjon. Felkísértem, majd leültem az ágyamra és 20 percig meg sem mozdultam, vártam valamiféle instrukcióra. Amikor is megszólalt, hogy nem kell ám ott ülnöm, menjek amerre akarok, őt ez egyáltalán nem érdekli. Jól van fiam, akkor isten véled - azzal fogtam magam, a telefonom és az mp3 lejátszóm, majd kimentem a felső teraszra és helyet foglaltam egy kerti széken.

Kellemetes negyed órát tölthettem ott, kicsit kikapcsoltam és lehiggadnom is sikerült - csak egy dolgot szerettem volna, visszamenni a parkba. Mivel még a hatalmas édességboltot sem láttam, és így egyáltalán az egészből is alig valamit...
Visszacammogtam a szobába és kíváncsian vártam hogy mi fog következni...hál istennek anyuka normális volt és azt mondta, hogy ha szeretnék menjek vissza nyugodtan egyedül a parkba, majd ő eltölti az időt a csajjal. Itt kell hozzátennem azt, hogy konferenciára mentünk, anyuka miatt. És egyetlenegy konferencián vett részt, ami két órás volt, a maradék időt a Spa-ban töltötte masszázzsal, pedikűrrel és manikűrrel, meg valamilyen pakolással...Ez a konferencia-sztori sosem rossz kifogás :)
Elkértem a csajtól a jegyem, aztán viszlát bogaram. Nehogy azt higgye, hogy nélküle nem találom fel magam. Sőt még jobb is volt így. Gyorsan buszra pattantam, visszamentem a hatalmas édesség boltba, ami az imént kimaradt, majd célba vettem még pár hullámvasutat és az óriáskereket is. Bitangul jól éreztem magam, csak a ruha sült le rólam majdnem. Valami elképesztően meleg volt, 28-29 fok biztosan - de amikor a hotelt elhagytam még nem tűnt olyannak. Valószínű a sorbanállások miatt is jobban éreztem ezt, így hát már-már azon voltam, hogy beállok ide:

hmm, a budapestiben valahogy nem akkora vizet "spriccel" a dolog...

Jajj, csúcs volt minden, de komolyan. Kis túrámat a klasszikus, régi, fából készült hullámvasúton fejeztem be. Tudjátok, amelynek nyikorognak a kocsii miközben felhúznak az emelkedőn, amire mindig azt hiszed hogy tuti elkorhadt már a fája és ahol beszállás közben lepörög előtted a Végső állomás harmadik részének első tíz perce - na ez volt az a hullámvasút, de még mindig szuper. És ki nem hagytam volna semmi pénzért. Ezenkívül még két modernebbet próbáltam ugye ki. Kellett ez már a testemnek nagyon - elégedetten és ezer fokos vigyorral léptem ki a parkból, körülbelül fél 5 után.
Visszaérve a hotelbe még egy kis relaxáció következett, anyuka beszélgetett hekusokkal, mi addig megfosztottuk az összes szőlőtől és sajttól a asztalokat. Fél 7 körül szedtük a sátorfánkat és indultunk haza. Útközben még kihasználtuk a Starbucks happy hour-akcióját, majd meg sem álltunk Wyndmoorig.

Nagyon hulla vagyok, de hál istennek nem kell dolgoznom sem szombaton, sem vasárnap. Anyukába nem tudom mi ütött a hazafele úton, egész végig be nem állt a szája, Pink cd-jét bömböltette és üvöltötte a "So what" és a "Sober" szövegét - a gond csak annyi, hogy amikor nem állt be a szája, akkor hozzám beszélt, én pedig legszívesebben aludtam volna. Ha nem láttam volna hogy vezet, azt hittem volna hogy tuti lehajtott még egy kis bort indulás előtt, csak is a vérmérséklet fokozásának kedvéért persze.

Miután hazaértünk illedelmesen megköszöntem nekik eme két csodálatos napot - hihetetlenül feltöltött most ez a két nap, pazarul éreztem magam. Rengeteget ettem és ittam, ismét életre szóló élményekben volt részem, paradicsomi környezetben, zéró munkával. Ennyire jóra azért én sem számítottam...
Természetesen amit lehetett, elmentettem magamnak a hotelből...

Kellemes hétvégét mindenkinek!
:)