Kósza gondolatok és au pair találkozó

Tudom, hogy au pairnek jöttem és talán ténylegesen is kevés az olyan család, ahol az au pairt is többnyire fontos családtagként kezelik, érdeklődnek iránta, foglalkoznak vele és számít az, hogy ő mit szeretne. Tudom, hogy itt "főnökeim" vannak és a "munkahelyem" a lakóhelyem is egyben, tudom hogy néha talán a kutya és a macska is fontosabb nálam, tudom hogy fizetnek azért mert normálisan elvégzem a munkám és azt is tudom, hogy valamilyen szinten minden ember önző, hiszen mindenki igyekszik a saját életével, dolgaival és gondjaival foglalkozni. Tudom és elfogadom ezeket, tenni ellenük nem sok mindent tehetek és nem is akarok - megszoksz vagy megszöksz-elv érvényesül. Mégis, sajnos el kell mondanom ismét, hogy az emberek itt olyan szinten felszínesek, nem törődöm-stílusúak és önzőek, hogy az valami elképesztő. Nem is a "fake" a legjobb szó erre, bár az is igaz, hogy azok...Nem várom el, hogy állandóan én legyek a középpontban és egész álló nap arról faggassanak, hogy milyen az életem otthon, mi van a családommal, barátaimmal és hogy érzem magam, de ők már tényleg negatív értelemben esnek át néha a ló túloldalára. Hétfőn írok anyukának sms-t (mivel így könnyebb vele kommunikálni, arra általában válaszol), hogy elmehetek e szerdán este 8.30-kor az au pair-találkozóra...válaszra sem méltat. Bár nem is igazán értem mit vártam...ennek ellenére egész nap küldte az sms-eket, teljesen más témákat érintve - jelentékteleneket, de erre nem bírt írni egy "yes"-t vagy egy "no"-t, mert az biztosan nagyon megerőltető lett volna...Hazaér délután, kérdezem hogy megkapta ez az sms-em - hanyagul odabökte, hogy "jaa igen, de nem tudom..., talán el tudsz menni" - könyörgöm mit nem lehet ezen nem tudni? Nem tudja két nappal előtte megmondani, hogy kellek e neki szerdán este fél 9-kor vagy sem? Erre olyan ideg lettem, hogy lementem a szobámba és írtam egy emailt a cc-nek, hogy természetesen megyek a találkozóra, számíthat rám. Azt meg már meg sem mertem kérdezni anyukától, hogy a második vakációs hetem mikor kaphatom meg - eddig már ötször megkérdeztem tőle az elmúlt hónapban, szerintem már kezd hülyének nézni...
Együtt vacsoráztam velük, de körülbelül mintha ott sem lettem volna. Soha nem kérdeznek tőlem semmit, nem érdekli őket semmi, ami csak egy kicsit is velem kapcsolatos. Iszonyúan kínos ott csendben ülni - persze lovakról, hegedűvizsgáról volt szó meg minden másról is. És igen tudom, az ő életük naná hogy azzal foglalkoznak és egyáltalán nem kötelesek kikérdezni az egész élettörténetem, de néha jól esne, ha nem a kutyához vagy a macskához gügyögnének, hanem mondjuk hozzám. Egész hétvégén nem láttam őket - ezt szó szerint kell érteni - és közben írtam anyukának sms-t, hogy éppen hol vagyok, hova megyünk és mit csinálunk, de eszükbe sem jutott, hogy hétfőn megkédezzék hogy na mégis hogy éreztem magam a hétvégén.
De mindegy is, nem tudom miért húzom fel magam már ilyeneken.. :) Jobban mondva nem felhúzom, csak rettenetesen zavar. Ha csak egy 10% odafigyelést vagy törődést kapnék tőlük, akkor már nagyon boldog lennék. Csak a tök alap dolgokban - isten ments, nem akarok én mesélni nekik, nem kell tudniuk rólam semmit, csak amit kérdezek és ami egy kicsit az én ügyem is, arra szentelnének több figyelmet (...)
De, amint azt már írtam...ez úgysem fog változni. A még itt hátralévő időmben inkább igyekszem azokkal a (külföldi!) barátaimmal lenni, akiket egy kicsit is érdekel a sorsom és akiken érzem, hogy szeretnek. Mert hogy mennyi szeretetet érzek/kapok itt? Az amerikai emberektől? Még csak a szikráját sem...néha eleresztenek egy köszönömöt, vagy hogy mennyire jó hogy itt vagyok, de ennyi az egész...körülbelül a kutyát nem érdekli mi van velem...
Megmondom őszintén, mikor kijöttem tényleg nem erre számítottam. Mindenki mondta hogy az amerikaiak őrültek, ennyi fogalmam volt róluk. Csak sajnos azt kell mondjam, oltári nagyot csalódtam bennük. Ezt így most összességében mondom, és nem csak a családra értve. Nem szeretném ha most valaki azzal jönne, hogy "dehát az én családom nem ilyen, meg én nagyon kedves emberekkel vagyok körülvéve, stb" - ezzel én is tisztában vagyok, hogy ilyen is van. A kevés kivétel, ami csak erősíti a szabályt. Általánosságban próbáltam meg most beszélni és higgyétek el, ez nem csak az én véleményem...Ha belegondolok mennyit panaszkodtam tavaly a németekre (tudom, hogy őket aztán tényleg nem sokan szeretik), de álmomban sem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom majd - ők normálisabbak voltak.
Engedélyt kaptam rá, hogy mutassak nektek valamit (egy másik sorstárstól származnak a sorok):
"Pl. amúgy nekem tegnap este jött ki annyira a különbség, hogy vezettem haza tegnap éjszaka mert bulizni voltunk és C. (nem amerikai) kicsit becsípett úgyhogy megkért, hogy vezessem az autóját. És T. (amerikai) mindig ha vezettem az autóját halálra aggódta magát, hogy össze fogom törni (ráadásul egy öreg Ford Explorere van, tehát nagyon nincs mit sajnálni), meg hogyha valami baja lesz akkor... blablabla és tegnap este vezettem haza C-vel és az egyik kanyart sikerült kicsit túl gyorsan bevenni (mindig túl gyorsan megyek) és mondtam neki hogy basszus ne haragudj, rettenetesen rosszul érezném magam ha összetörném az autód és C. így rám néz, mondja hogy figyelj, nem érdekel mi van az autóval, ha összetöröd majd veszünk egy másikat (pedig neki Lexusa van ami ugye azért nem olcsó) ha karambolozol az érdekel, hogy te legyél egybe, mert téged nem tudlak pótolni. És tök durva mert teljesen elfelejtettem hogy amúgy ez a normális hozzáállás, csak ebben a hülye amerikai anyagias felszínes életben már teljesen kiment a fejemből. Az van, hogy ha itt bajban vagy akkor két szalmaszál nem sok, de annyit sem mozdítanának érted..."
No igen, ilyen is van. Tudom, hogy szinte otthon sincs és nem is lenne ez másképp, de csak egy kicsit nézzen magába mindenki - azért mindenki életében vannak olyan emberek, barátok, ismerősök, közeli vagy távoli családgatok, rokonok, szomszédok akiknek a sorsa érdekel minket. Vagy nem így van? Szerintem így van...És ez az a dolog, amit itt nem tapasztalok. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem ilyen körbeugrálós-üzemmódra váltást várok, csak az alapdolgokban lenne egyetértés és normális hozzáállás.

De hahó! Ez a dolgok szükséges velejárója nem igaz? Nem kell mindennek tökéletesnek lennie, a családdal nagyon kevés időt töltök, amerikaiakkal szintén, szóval annyira nem is érdekel az egész, csak gondoltam megosztom veletek. Mivel nagyrészben hozzájárult eme probléma a hetem indulásához...
Na de nem is tudom mit kellene most fecsegnem a hétköznapokról?... Ami van - rövid sulis napok a csajnak, az utolsó hónapra való tekintettel (nekem az a meglátásom, hogy itt valamiért nagyon nem divat iskolába járni), az időjárást nem szeressem mostanság (esik, de közben meg olyan fülledt a levegő hogy meg lehet fulladni), futok minden áldott reggel látástól-vakulásig meg vissza, délután csak a szokásos elfoglaltságok - lovarda, hegedű, fogorvos, ilyen orvos, olyan személyi edző, kórus, csoportos hegedű meg még amit csak el tudtok képzelni - vezetek is jó pár száz mérföldet naponta, de hála a jó égnek hogy ennyiben ki is merül a munkám. Talán nektek is lejött egy kicsit, hogy az április itt megint nem volt az igazi - nem éreztem túl jól magam, olyan semmilyen volt az egész. Ahhoz képest most minden szuper.

Jajj nagyon jó dolgot találtam, a gépemen volt még régről, ide süssetek!
Sztereotípiák az amcsikról:
Buták, azt sem tudják, hogy az Európa nevű ország nem határos a Párizs nevű
országgal, mindenhova autóval járnak, van drive-in patikájuk, de még
drive-in templomuk is. Csupa olyan kaját esznek, amitől tíz évesen is
szívrohamot lehet kapni, mindenki dagadt, aki meg nem, azt Hollywoodba
viszik, és mutogatják a világnak. Ülnek az olajukon, tartalékolják azt is és a pénzt is, másokat
meg leigáznak miatta és vígan pöfögnek tovább.

Ha valakit esetleg érdekel, akkor tudok szolgálni olasz, francia, angol, német, skandináv, orosz, görög, izraeli, kínai, japán és magyar változattal is! :)

Szerdán már délután 4 körül kiiktattam magam - Gracet elvittem suli után egy lovarda körútra és a mai modern világnak köszönhetően már a paciknál is tudom használni az internetet, ugyanis a lovardában még wifi is van - nagyon remek hír, mindjárt máshogy fest a dolog. Mire hazaértünk, anyuka is megjelent, majd elvitte a csajt - tudjátok a két és fél órán át tartó hegedűre...Gyorsan összecihelődtem, még kockultam egy keveset, aztán 8 körül elhagytam a házat és felszedtem Maidert (spanyol) és Adrijanat (macedón), hogy együtt menjünk az au pair találkozóra. Ami ezúttal egy bowlingpályán került megrendezésre, este fél 9-től. A bagázs háromnegyedét nem ismertem, nem módi hogy a cc bemutatja az újakat/régieket. Maider bemutatott néhány spanyolajkúnak Costa Ricaról, Brazíliából meg Peruból, de szinte végig velük lógtam, aztán megjött Elisa (spanyol) is. A németek persze taroltak, csak úgy röpködött a "scheisse" meg az ehhez hasonló dolgok...Kaptunk pizzát és üdítőt, de mire észbe kaptunk a csoport éhesebb fele (akik nem mi voltunk) elpusztított mindent és kénytelenek voltunk beérni az üres tálcák látványával. Az első pályát kaptuk meg - a két spanyollal, a macedónnal és egy új, kínai lánnyal verbuválódtunk egy csapatba. Jó ez a bowling, emlékeztetett a tavalyi időkre, amikor a német családom elvitt játszani és a nagypapa bőszen magyarázta mit hogy kellene csinálni, de letarolt mindenki...Több, mint egy éve nem játszottam, de most megnyertem az első kört, ráadásul nem is kis fölénnyel. A csajokkal iszonyat jól elszórakoztunk, a játék voltaképpen csak hab volt a tortán, be nem állt a szánk és rengeteget nevettünk. Még mindig iszonyat módon csípem ezeket a spanyolokat! A második körben viszont utolsó lettem, nem értem hogy csináltam...talán fáradtam már...
Szuper volt a találkozó, bár többiekkel nem nagyon keveredtem kontaktba, de nem is nagy gond ez. Nagyon örülök most azoknak, akik mellém szegődtek. Sajnálom, hogy Maider hétfőn hazamegy, de páran még így is maradnak itt nekem. Fél 11-kor takarodót fújtak, mi még beszélgettünk kint egy jó fél órát, majd ki-ki hazament.

                                        Maider, Bea (brazil), Elisa, én, Adrijana és Wendi (kínai)

                                                                   Maider és Adrijana

                                                                          Elisaval

                                                                          Wendivel

Képek a hétről:

                                                                 ebéd Princetonban

                                                                    Princeton utcáin

                                                                         marshmallow

                                                                   

                                                                     lovarda - lounge

                                                                           szintén...

Ma vagyok itt 7 hónapja és egyfolytában csak azt kérdezem magamtól, hogy hol az istenben van az elmúlt pár hónap és mit is csináltam - valami elképesztő ez az egész...