Kanada-túra, 1. nap

Pénteken reggel 6-kor, három kávé után - és még életben - ott toporogtam a Grand Central kellős közepén, az útitársamra várva. Húzósabb éjszakára számítottam, de végül aztán kibírtam zéró alvás nélkül, így megindultunk Katicával a new yorki kínai negyed felé, ott volt buszos túránk gyülekezője. Kisebb-nagyobb nehézségek árán aztán, de megtaláltuk. Úgy öt perccel indulás előtt estünk oda, de a kínaiak úgyis mindig késnek, legyen szó akármiről. Vizslattuk az útitársakat - kínai, japán, spanyolajkúak és indiaiak dögivel. Évjárat; öt évestől kezdve kilencvenig szinte minden. 6-7 órás buszozás állt előttünk, gyönyörű tájakon haladtunk át (Pennsylvania és New York állam), majd megálltunk az első, listán szereplő helyen, amire vagy be lehetett fizetni vagy nem - mi nem szerettünk volna bemenni a világ legnagyobb üvegmúzeumába. Odakint iszonyatosan meleg volt, így hát amíg a csoport elvolt bent, mi addig bevetettük magunkat a szuvenírboltba. Volt ott minden ami szem-szájnak ingere, természetesen minden üvegből.

Útunkat már ténylegesen is folytattuk Kanada felé - akkor még három óra állt előttünk. Az utat szinte végigbeszélgettük, hol elbóbiskoltunk, de összességében fittek voltunk és az éjszakázásom ellenére sem voltam agyon nyúzott. Este 7 körül érkeztünk meg a határra, először megálltunk Niagara Falls városának egy hatalmas malljánál, majd megvacsoráztunk. Következett aztán a határos-ellenőrzős macera, szerencsére minden rendben volt és elérkezett a pillanat is, hogy megpillantsuk azt, amiért jöttünk; a Niagara-vízesést. Még ki sem szálltunk a buszból, de már akkor lélegzetelállító volt az egész. Hihetetlen volt ott lenni - ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint amikor először álltam a Times Squaren, amikor beültem a chicagoi Willis Tower üvegkalitkájába, amikor megpillantottam az óceánt a Bahamákon, amikor kis krokodilt fogtam az Everglades Nemzeti Parkban, vagy éppen a coney islandi naplemente - ott volt a Niagara-vízesés előttem. Az a hely, amelyet még annó 10 évesen körülbelül a Világ 100 csodája című könyvben otthon nézegettem (...)

                                                              Welcome to Canada

                                         bal oldalon Kanada, jobb oldalon az Egyesült Államok

A határos átvizsgálások után a buszunk megérkezett Kanadába, leparkoltunk és mindenkit útjára eresztettek. Fél 9-re volt megbeszélve a gyülekező, addig lehetett élveni a vízesés adta látványt, a lemenő napot, majd azt, hogy a vízesés mindenféle-fajta színben pompázik. Szavakkal leírni sem tudom és garantálom, hogy képtelenség is, ami látvány minket ott fogadott. A víznek eszméletlen ereje volt, hangos volt - éppen ahogyan én azt elképzeltem és egyszerűen fantasztikus volt az egész. A természet gyönyörű csodája, íme:

Fél 9 körül aztán bepattantunk a buszba és meg sem álltunk az első hotelig, amely Fort Erie városában volt - a semmi közepén. Én naiv, mit is gondolhattam volna - megszálltam már életem során pár hostelben, volt szerencsém ilyen-olyan helyekhez és tudnék mesélni rázós sztorikat is, de olyan hotelről, mint az a pénteki volt, még csak nem is álmodoztam...
Ketten voltunk egy szobában és szinte dettó pontosan ugyanolyan volt, mint annó a stamfordi csoda. Íme néhány kép:

Persze akkor már kezdett kijönni rajtunk a fáradtság, az egész napos buszozás és az előző éjszakai Mekiben hesszelésem, így hát éjfél körül úgy döntöttünk, hogy eltesszük magunkat másnapra. Nagy nap lesz a szombat úgyis...