No akkor induljunk meg ismét...

Gondoltam jelentkezek még egy némileg "semmitmondóbb" bejegyzéssel, mielőtt kiiktatom magam három nap erejéig. Amint azt már írtam, kedden nem kellett dolgoznom. Eszeveszett mozimaratonba kezdtem - Ízek, imák, szerelmek, aztán Másnaposok 2. és végül leendő utitársam unszolására megnéztem a Görögbe fogadva című filmet is, azt mondta, hogy így a buszos túránk előtt pár nappal ez kötelező darab. Hát én mondom nektek, ne csak buszos túrára készülve nézzétek meg, hanem amúgy is. Nem azt mondom, hogy az évtized filmje, de egyszer-kétszer mindenképpen nézhető, könnyed kis vígjáték és abszolút szórakoztató. Görögországban játszódik - bár ezt a cím alapján sejteni lehetett - és végül is egy idegenvezetős-buszos túráról szól az egész, amelyen a világ minden részéről részt vesznek turisták. Hát én szakadtam a röhögéstől, elképesztő egy film annyi biztos. Külön tetszik benne, hogy úgymond tanulságos is, mármint akiket láttam a filmben turistákat, tudjátok minden néppel kapcsolatban vannak különböző sztereotípiák - kik, hogyan, hol viselkednek és milyenek. Az összes létező turista-fajta látható a filmben, legjobban mégis az amerikaiakon szórakoztam (talán mert most ebben élek) - idegesítőek, állandóan azt kérdezgetik mi mennyibe kerül, a sült krumpli hallatára felcsillan a szemük és minden létező sarkon a Hard Rock Cafe-t keresik, el vannak hízva, az egyik amerikai srácnak pedig csak indulás előtt esik le a tantusz, hogy éppen Görögországban van - úristen mondom ilyen nincs, ennél nagyszerűbben szemléltetni sehogy sem tudták volna ezt az egészet. Szóval nézzétek meg ezt a filmet mindenképpen, kis aranyos. Ha már itt a sztereotípiáknál meg az amcsiknál tartunk, előtte bő két órával néztem a valamelyest komolyabb Ízek, imák, szerelmek című filmet Roberts kisasszony főszereplésével, aki véleményem szerint már kicsit megöregedett, de még mindig ugyanolyan fantasztikusan játszik mint fénykorában. Ugye amerikai nőt játszik a filmben, akinek minden álma, hogy beutazza a világot, ott hagy csapot-papot és első körben Olaszországba utazik egy kis időre. És erről a nagyon görög filmről jutott eszmbe, hogy az említett filmben is megszólják az olaszok az amerikaiakat, miszerint hét közben halálra dolgozzák magukat, hétvégén pedig pizsamában ülnek a tévé előtt és el sem mozdulnak onnan, ki sem mozdulnak a házból. Valamint igen csak merevek olyan szempontból, hogy ha szórakozásról van szó, akkor hat üveg sör után totál másnaposak és azt sem tudják merre vannak arccal. Roberts kisasszony pedig serényen bólogatott... :) Ezt a filmet se hagyjátok ki, ha lehet!
Oké, erről most ennyit.

Van egy kisebb észrevételem, amiről már régóta szerettem volna írni pár sort. Ez pedig nem más, mint az angol nyelv. Sokszor hangoztattam már, hogy pocsék angollal érkeztem meg ide ősszel, nem is tagadom. Azt sem tagadom, hogy azóta rengeteget fejlődtem, sok szót és kifejezést tanultam, nagyjából (hangsúlyozom; nagyjából!) mindent megértek és feltalálom magam, úgy értem válaszolni is tudok. Voltak azért olyan helyzetek itt, amikor igen csak mélyen a "zsebbe kellett nyúlnom" több tudás után kutatva (fogorvos, ilyen-olyan ügyek intézése, koccanás a kocsival, stb...)
Mégis azt mondom, hogy én sem beszélek kitűnően jól és a szókincsem olyan szinten gyatra, hogy néha még magam is elcsodálkozok, hogy jéé már megint minden második szavam ez vagy az. De őszintén szólva nem nagyon érdekel, amiért jöttem azt megkaptam és klasszisokkal jobb az angolom, mint volt. Sosem lesz ez már jobb, talán nem is akarom hogy az legyen. A "konyhanyelvet" beszélem - értem ezt úgy, hogy ha mondjuk tényleg orvosi dolgokról, autós dolgokról, vagy mondjuk egy-egy dologra kiterjedő "szókészletről" lenne szó, akkor csak néznék és nézek is néha nagyokat. Akarom itt ezzel azt érzékeltetni, hogy sajnos az a meglátásom, hogy itt az emberek nem nagyon vannak tekintettel arra, hogy ez nem az anyanyelvem és esetleg valamit nem értek, nem beszélem perfektül vagy esetleg válaszolni nem tudok. Abszolút semmi toleranciát nem mutatnak. Tavaly a 8 éves "fiamnak" több esze volt, mint most a 13 éves "lányomnak" van, ugyanis ők mindig segítettek és elmagyarázták, hogy egy-egy szó mit jelent (mondjuk tudom, elviekben még a kisebbek ilyenek), de itt Grace jószerével is csak kioktat meg felhúzza magát, ha valamit rosszul mondok vagy két tökegyforma szót (mert ugye sok van ilyen, ami hangzásra majdnem hogy egyezik) rosszul ejtek, rosszul mondok vagy akármi. Egyből emelkedőbe megy a hanglejtése, aztán kapom az "osztást" mi hogy van. Eleinte nem zavart, mondom talán csak segíteni próbál. De amikor már többször is belekötnek az emberbe, akkor nem biztos hogy túl jó néven veszi azt a "segítséget". Nekem nagyon rosszul esnek az ilyenek - hétfőn is az volt, hogy telefonon keresztül kellett egy "interjút" adnom a biztosítónak, hogy történt a baleset, mi hogy volt, ki hány centire a másiktól, melyik autópályán, mi történt, hogy néz ki a kocsi és a többi. Telefonálni amúgy is utálok másmilyen nyelveken, nem hogy még ott magyarázzam el az egész sztorit, ráadásul felvételre is került. Hát valahogy csak megment, de kissé frusztráltan éreztem magam, mivel anyuka végig mellettem állt és amikor valamit visszakérdeztem, akkor ő kacagott - el tudjátok képzelni mennyire rossz egy ilyet átélni? Te meg csak makogsz ott mellette mint egy szabályos idióta és körülbelül a leghülyébb embernek érzed magad a világon. Iszonyatosan rosszul esett, de már nem is érdekel azt mondom. Ehhez az egészhez a németek tök máshogy álltak tavaly, számtalanszor elmondták hogy kérdezzek, beszéljek, könnyebben fog menni és segítenek bármikor. Nem szokásuk mások fényezése, de nagyon sokszor mondták, hogy milyen jó a németem és egy árva alkalom nem volt, amikor kinevettek volna vagy ironikusan magyaráztak volna el valamit. Tudom, hogy ez annak is betudható, hogy az angolom rosszabb, de könyörgöm azért csak egy kicsit próbálnák átérezni ezt, ami velünk, külföldiekkel lejátszódik, amikor egy idegen országban vagyunk...de ááá, semmi...
Elhatároztam - komolyan képes lennék megtenni, ha nagyon felturbózzák majd az agyam -, hogy a távozásom előtt pár nappal azért majd megkérdezem tőlük, hogy ők úgy mégis hány nyelven beszélnek vagy értenek meg egyáltalán valamit is valamelyik nyelvből. Az a vicces, hogy még a spanyolból sem semmit, szerintem...Pedig itt majdnem, hogy az a második hivatalos nyelv. Nagy uraknak képzelik magukat, annyi biztos.

Írtam már, hogy a macedón lány kisegít vasárnap, igaz?! Nos, ugyanazon a napon Elisa (spanyol) is felajánlotta, hogy is bevállalná és ha bármire szükségem van vagy tehet értem valamit, akkor csak szóljak. Ja, és augusztusban direkt arra a hétvégére szeretné kérni a szabad hétvégéjét, amikor itt lesz tesóm, hogy jöhessen velünk ide-oda. Emiatt most tényleg nagyon boldog vagyok, hogy ilyen barátokra akadtam! - megjegyzem, így a nyolcadik hónapom körül már azért ideje volt. Tényleg nagyon nehéz ez, erre mindig rácsodálkozok - találni egy vagy két olyan embert, akivel normálisan el tudsz beszélgetni és szinte azonosak a gondolataitok - Elisaval már számtalanszor volt olyan, hogy egyszerre mondtunk ki valamit.

Jujj még van két sztori, két olyan ismerősömmel kapcsolatos, akikkel az orientáción jóban voltam, együtt lógtunk. Így névről már nem hiszem, hogy emlékeztek rájuk (közös képem van mindegyikőjükkel, de hol van már az a 2011. október?...)
Szóval Annika (német) San Franciscoba került, ott tengette napjait egészen szombatig, minekután egy rematch miatt Michigan államba került. Szoktunk néha üzeneteket váltani még és írta, hogy hosszú a sztori, de az a lényeg hogy már nem érezte jól magát annál a családnál. Az rendben is, de nyolc hónap után erre rájönni?...Hát ilyen is van, érdekes mindenesetre. Még mindig rá bírok csodálkozni arra, hogy mindkét orientáció-beli szobatársam régen-rég otthon van már és minimum hat-hét lányról tudok, aki szintén hazament.
A másik - akin inkább csak nagyon csodálkoztam, a mexikói lány volt, aki Virginia államba került au pairnek. Szintén üzengetünk néha egymásnak, aztán a napokban láttam a közösségi oldalon a fotóit - London, Párizs, Barcelona - hát úgy látszik ő úgy döntött, hogy Amerikából elég volt és kivitelez inkább egy Európa körutat, szerény au pair fizetéséből. Most vagy segít neki a dúsgazdag mexikó családja (akik ki tudja milyen háttérrel rendelkeznek haha) vagy marhára nem annyit keres, mint az összes többi au pair... :)

Csütörtök van, princetoni Barnes and Nobles-ben pötyögök éppen egy adag koffein mellett, mert estére kell biza az energia. Tegnap már este 10-kor aludtam, csak hogy bírjam a strapát...összepakoltam nagyjából, ma még elviszem a kiscsajt Phillybe énektanárhoz, Adrijana jön értem este 8 körül, tartunk egy rövidke pofavizitet anyukával (mert ugye ő veszi át a helyem egy vasárnap erejéig), aztán kivisz a vonatra. Anyukának nagyon fontos, hogy jól vezessen a csaj, kérdezte tőlem hogy mennyire jó vezető - nem akartam neki mondani, hogy az előző bolíviai és brazil csajnál tuti jobb, mivel előbbi hétszer, utóbbi háromszor törte össze annó a kocsit.  Este 10-kor megy a buszom New Yorkba, éjfélre érek oda...
Most futottam le utolsó köreimet itt a közeli parkban - legalábbis egy időre. És el kell mondjam most esett a legjobban a futás, totálisan a topon vagyok és nagyon várom már ezt a kis buszos túránkat is. Meleg lesz, nagyon meleg... :)
Ma reggel amikor megláttam Gracet, azt hittem eldobom az agyam - szakadtam a röhögéstől. Ugyanis megjelent egy baromi nevetséges, apró majmos pizsamában és egy UGG csizmában, indulásra készen. Mondom drága gyermekem téged meg mi lelt? - azt mondja pizsama nap van a suliban, mivel utolsó nap. Így hát bepakoltam a három tálca sütit a kocsiba, a gyerek mellettem feszített pizsamában és útnak eredtünk. Ugye említettem már párszor, hogy itt nem normálisak az emberek?! :)

Csodás hétvégét mindenkinek! Gyártok nektek pár ezer képet és jövök majd a beszámolóval is - izgalmas útnak nézünk elébe... ;)