Október 13. - irány Los Angeles!

A PJ's-ben tartott búcsúbulim után iszonyat boldogan indultam meg október 13-án, egy napsütéses délelőttön a philadelphiai reptérre. Baromi izgatott voltam, dél körül találkoztam Vivivel, majd igen gyorsan kiderült, hogy bizony nem egy meg kettő, hanem egyből négy-öt kilós túlsúlyom van. Pár cipőt átdobáltam a kézitáskába, tele flakonos samponnak, tusfürdőnek és testápolónak sajnos búcsút intettem, de ez legyen a legnagyobb problémánk ugyebár.
Arról azt hiszem már írtam, hogy a drága jó bőröndöm majdnem Vegasba ment Los Angeles helyett, ott akkor helyben kaptam egy enyhébb infarktust, de hál' istennek ura voltam a helyzetnek és nem történt baki. Nem igazán szeretek Amerikában repülni, mert a repülőgépen nem kapsz helyjegyet - ez engem idegesít. Nem bánnám, ha ez nem "mozisan" működne (oda ülsz ahova akarsz), mivel így nem ülhettünk egymás mellett Vivivel, sőt mi több, még ablak mellett sem ülhettem - mert ugye a 3 éves gyereket kell az ablak mellé ültetni, aki végigalussza az utat. A Southwest-tel mint légitársasággal abszolút és maximálisan meg vagyok elégedve - kétszer hoztak snack-et út közben, víz helyett Sprite-ot, kólát kaptunk és a sztyuvik is extra rendesek voltak. Plusz pont, hogy az egyik pasi úgy nézett ki, mint Gerard Buttler...Az egyik hölgyemény pedig egy tök vicces játékot játszott az utasokkal, aki az út végére eltalálta honnan származik a hölgy, az valamilyen ajándékban részesült. Ilyet szólt amikor megérkeztünk Denverbe: "Welcome to Hawaii!" - "Jaa, hogy nem is Hawaiion, csak Denverben vagyunk?" - muhaha :D Jópofa volt nagyon, szórakoztató volt az egész út, mindenki nevetett és tapsolt neki. Denverben olyan 3-4 órás repülés után szálltunk le, de nem szálltunk ki a gépből - volt aki továbbállt, majd megtöltötték a gépet olyan utasokkal, akik szintén Los Angelesbe jöttek velünk. Egy fél órát dekkolhattunk ott, a városból semmit sem láttunk - véleményünk szerint kilométerekre lehet a reptértől, mert abszolút semmi jele nem volt annak, hogy ott emberek laknak. Újbóli felszállásnál gyönyörű kép tárult elénk:

A gépen majdnem megfagytam, simán elálltam a bőrzekém, egy vastag pulcsit és egy pólót. (Nem, még mindig nem értem miért kell azt a légkondit olyan szinten nyomatni...) A repülés közbeni látvány azonban mindenért kárpótolt minket - hihetetlen tájak felett szálltunk. Alattunk Colorado és Arizona, havas hegyek, sivatagok, kanyargós folyók mindenhol - ámulatba ejtően meseszép volt. Következett a napnyugta, amikor is totális vörösbe burkolódzott a mindenség - Vivivel csak passogtunk nagyokat. Egyébként már a gépen, az utazók összetétele teljesen más volt, mint a keleti parton. Mellettem például egy tök szimpatikus kisfiú ült Denver után, aki illedelmesen megköszönt mindent. Engem már az utunk során kellemes utazás fogott el, tudtam hogy jó helyre tartunk.

Este 7 körül pillantottuk meg az "Angyalok városának" fényeit, majd miután bemondta a sztyuvi, hogy "Welcome to Los Angeles!" végre kezdtem elhinni én is, hogy nem álmodom és tényleg ott vagyunk. Ott, ahova már több mint egy éve vágytam, amit annyira vártam. Káprázatos volt felülnézetből a város, olyan izgatottság fogott el, amelyet talán még anno Miaminál éreztem.
Drága vendéglátónk Évi volt, akivel én tavaly egy napon, csak más ügynökséggel érkeztem Amerikába és aki hosszabbít, hogy még egy évig élhesse a los angelesi 'tündérmesét'. Csomagjainkat gyorsan összeszedtük, majd kiléptünk a repülőtérről és egyből kedvem lett volna felkapni a rövidnadrágot, ugyanis megcsapott minket a 30 fokos meleg, este fél 8 tájékában. A hatalmas fehér terepjáróból pöttöm lányka pattant ki - "Szia Évi! De jó újra látni!" - nagy ölelés, de jó hogy itt vagyunk és a többi...a csaj szinte csoki, teljesen beleillik a dél-kaliforniai életbe. Egész úton beszéltünk, Vivivel tátottuk a szánkat (főleg amikor megláttuk, hogy egy gallon benzin 4.18 dollár, Pennsylvaniaban 3.87 körül volt mindig...hát uhh).
Megérkeztünk Évihez, gyönyörű környéken lakik, takaros kis házikóban, amelynek udvarában néha kolibrik csapdossák szárnyaikat, itt-ott beficcen egy-egy pálma is, a csajszi szobája gyönyörű, hatalmas gardróbbal és szép kis fürdőszobával. Túl sok időnk nem volt feleszmélni, szinte 40 perc leforgása alatt puccba vágtuk magunkat és irány a hollywood-i éjszaka, hát naná hogy bulival indítunk. Elfogyasztásra szánt házi pálinkám is megcsappant egy picikét már az első este, de hát azért vittem...nem dísznek szántam.

                                                                    együtt a csapat

                                                   és az asztal megint szépen meg van terítve...

Őrületesen jó hollywood-i helyre mentünk bulizni - egy német és egy osztrák lány jött értünk, a német lány vezetett. A helyen pálmafák, táncosok, nyitott az egész - nem hittünk a szemeinknek hol vagyunk. Azt kell mondjam, az ilyen bulikhoz kell azonban egyfajta megjelenés, különösen éreztem magam. Pasik és csajok atomjól néztek ki, látszik hogy ott aztán adnak magukra az emberek. (Ide zárójelesen megjegyzem, hogy nincs minden második sarkon Meki, sőt nagyítóval is alig találni és mindenki sportol ötezerrel).
Sokáig azonban nem zavartattuk magunkat, éppen hogy csak megjegyeztük, hogy csudajó dolga van itt a népnek. Természetesen promoterrel mentünk, így egy árva fillérünkbe sem került az egész. Vodka megint, minden mennyiségben, jó emberek, Marie (a német au pair, aki aznap éjjel sofőrködött) alig hitt a fülének, amikor Vivivel németül beszéltünk hozzá és még azt is megjegyezte, hogy a mi németünket szuperül megérti, ellenben az osztrák kollegina németjével hehe...
Baromi jó éjszaka volt, nagyon jól éreztük magunkat. Időpontokat már nem tudok, talán 3 körül érhettünk haza és egyből bevágtuk a szunyát, mivel másnap kalandos dolgok álltak előttünk...

p.S.: Drága útitársam blogját és bejegyzéseit pedig előszeretettel ajánlanám, mert csak most látom, hogy sokkal részletesebb és pöpecebb, mint az enyém ;-)
http://oceanparty.blogspot.hu/