San Francisco - séta a világ legszebb hídján és a filmes jelenetek felkutatása

San Franciscora körülbelül 3- ó4 nap bőven elegendő, ha az ember a legfőbb látványosságokat szeretné megnézni. Mivel péntekre mi nagyjából mindent kivégeztünk már, nyugodt szívvel aludtunk reggel 9-ig, összekaptuk magunkat, majd ismét megcéloztuk a Golden Gate hidat. Cél a rajta való séta volt, szerettünk volna átmenni a túloldalra. Akkor már egész otthonosan jártunk-keltünk, használtuk a tömegközlekedést. Azt szeretném elmondani, hogy mi egy úgynevezett '3 days Pass'-t vettünk, amellyel egész végig utaztunk, san franciscoi tartózkodásunk alatt - azt hiszem ki lehet találni, hogy pénteken már csaltunk és ingyen utaztunk, ugyanis ez a bérlet lejárt, de a kutya nem figyelte, hogy érvényes e vagy sem, annak ellenére sem, hogy mi mindig az első ajtón szálltunk fel a buszra. A tömegközlekedés egyébként eszméletlen jó San Franciscoban - ezt most csak a buszra értem, mivel azt használtuk, de száz százalékosan meg voltunk elégedve vele.
Gyönyörűszép napunk volt pénteken is - az utolsó san franciscoi napunkon - talán a legeslegszebb. Bárányfelhők nélkül, szinte egy szál pólóban/pulcsiban sétálgattunk. A hídon átkelni aztán minden előzetesen várt extázist felülmúlt - életem egyik legszebb két óráját éltem meg ott, akkor.

Rengeteg fotót készítettünk, rengetegszer álltunk meg tíz-tíz percre és csak meredtünk a messzeségbe - néztük a várost, néztük az Alcatraz szigetet, a sziklákat, néztük a mélységet és élőben láttunk delfineket úszkálni az öbölben. Nem állatkertben, nem delfin-show keretében; élőben a Csendes-óceánban. Ismét csak szavakkal leírhatatlan érzés volt, Vivivel úgy viselkedtünk mint két kis óvodás és igyekeztünk a hely minden egyes szépségét magunkba szippantani és elraktározni. Totális extázisként éltem meg az egészet, pedig alapjában véve 'csak' egy hídról van szó...sosem fogom elfelejteni azt a másfél-két órát. Talán a képek majd jobban érzékeltetik az egészet, mert az a látvány, amely a hídról tárult elénk a városra nézve, az minden egyes google-s, internetes képet felülmúl - ezt úgy értem, ha élőben látja az ember. 

Fél 1-re értünk vissza a kiindulóponthoz és mivel minden látványosságot kivégeztünk már addigra, próbáltunk olyan helyek után kutatni, amelyek valamiért fontosak lehetnek, illetve nem olyan 'standard' turisztikai látványosságnak számítanak. És nem is bántuk ezt meg. Busszal közelítettük meg ismét a belvárost - jó hosszú buszút volt -, majd szálltunk le a Mission Dolores Park közelében. Talán nem is mond senkinek semmit ez a név. Talán nem ismeri mindenki és talán nem ez a legfontosabb dolog, amit a turista felkeres, ha San Franciscoban jár. Vivinek azonban van egy kedvenc filmje, amelynek az a címe, hogy Édes november...A film San Franciscoban játszódik és Vivi kívánságát teljesítettük azzal, hogy elmentünk abba a parkba, amelyben a film utolsó jeleneteit vették fel.

                                                        Itt vették fel a film utolsó jeleneteit:

Amint azt már írtam, abszolút nem bántuk meg, hogy ezt a zöldövezetet is célba vettük - őrületes panoráma tárult megint elénk. San Franciscoban az a legjobb, hogy mivel irtó sok dombra épül a város, így az ember csak felmegy egy 'dombra' és szinte mindent belát. Sétálgattunk egy keveset a parkban - szép idő volt, sokan csak heverésztek a füvön, kutyát sétáltattak, babakocsit tologattak, kocogtak, élvezték az életet.

Ezzel azonban még nem volt vége filmes küldetéseinknek - Vivi ugyanis szerette volna látni az egyik főszereplő (Charlize Theron, a film ismertetőjéről pedig itt olvashattok: Édes november) filmbeli lakását, így némi buszozás után kikötöttünk a Missouri és a 18. utca sarkán, majd találtuk magunkat szembe azzal a házzal, amely abban a filmben szerepelt. Vivi nagyon boldog volt, számtalan képet lőttem róla - tényleg nagyon sokat jelent számára az a film. Én talán egy-két alkalommal láttam csak, tetszett egyébként. 

                                                                          úúúhh :O

Sétálgattunk ott kicsit, azt talán már mondanom sem kell micsoda városkép tárult ismét a szemünk elé (édes istenem, folyamatosan csak ismétlem önmagam...)

Közben sajnos jöttek az első rémhírek a keleti parti hurrikánhelyzetről is, amelyek némiképpen rontottak hangulatunkon - konkrétan nagyon elkezdtem kiabálni a város kellős közepén, de aztán gyorsan megnyugodtam. Pillanatnyi zavar volt csak, de erről már írtam és nem is fogom tovább itt boncolgatni, ugyanis ezek most extra boldog bejegyzések. Lássuk csak mi nem volt még? Ettünk kínait, japánt, mexikóit, oroszt...az utolsó napunk szóljon az olasz konyháról. Találtunk egy hangulatos piros-fehér kockás-abroszos helyet, és elfogyasztottuk az estebédet.

Késő délután járhattunk már, egy dolgunk volt hátra - a vendéglátónk által javasolt Ocean Beach felkeresése (amely fölött én sajnos átsiklottam, mint látványosság). Az Ocean Beach a Golden Gate Parktól nyugati részén található, szóval Joseph lakásához közel. Amint megpillantottuk a nyílt óceánt, a Csendes-óceánt, a vizet és a strandot, nekem azt hittem menten eláll a lélegzetem...

Most ismételjem magam megint? Most komolyan? Esküszöm már én unom, úgyhogy nem teszem...Beszéljenek a képek, amelyek talán - remélhetőleg - többet mondanak minden szónál...

A víz teljesen más volt, mint mondjuk Los Angelesben - fodrozó hullámok, sekélyebb part. Nagyon sok "blöki" (kutya) futkosott a parton, öröm volt nézni - imádom a kutyákat. Vivi meg is jegyezte: "Lennék itt kutya szívesen..." - ez ott helyben nagyon viccesen hangzott, de megfogadtam, hogy ezt muszáj lesz leírnom a blogban is.

Ismét számtalan képet készítettünk - Vivi jobbnál jobbakat, mert egy zseni. Lement a nap, mi mindezt a partól, nyugiban néztük végig és ismét csak igyekeztünk minden egyes mozzanatot elraktározni. Magunkban talán már búcsút intettünk eme meseszép várostól, amely annyira a szívünkhöz nőtt...

Visszasétáltunk Joseph lakására, összepakolásztuk a cuccainkat és bőröndjeinket, megrendeltük a shuttle buszt másnap reggelre, amely kivitt minket a reptérre, majd bedobtuk a szunyát.

Nagyon korán kellett kelnünk, majd fél 7 előtt jött értünk a busz, elköszöntünk Josephtől és útnak indultunk. Az út közben be-bebóbiskoltam, de szépséges napfelkeltében volt részünk. A reptéren 10 perc alatt rendeztük ügyeinket - leadtuk a bőröndöket és átestünk az ellenőrzésen is, aztán őrült képcsere-folyamatokba kezdtünk. Hip-hop elröppent a két és fél óra, megkezdtük a beszállást, pontosan 9 óra 20 perckor - sajnos nálam akkor kezdődött az idegroham, mivel kaptam egy emailt a Megabustól, hogy törölték a hétfőn Phillyből New Yorkba induló buszom...A történet további részét már ismeritek és rondítani sem szeretném már ezzel az imént leírtakat. 

Ez volt az utolsó képünk San Franciscoról, az Egyesült Államok legszebb városáról:

                                               azt hiszem ehhez tényleg nem kellenek szavak!

Denverben álltunk csak megy egy fél óra erejéig, majd este fél 8 magasságában landoltunk Philadelphiában.

Jön még egy összefoglaló erről a 14 napról és őszintén remélem, hogy elégedettek vagytok a képekkel és a leírtakkal. Nagyon nehéz volt mindent úgy átadni, ahogyan mi megéltük, mindenre visszaemlékezni és részletesnek lenni - főleg úgy, hogy már javában itthon vagyok. Remélem nem gond, hogy több a kép, mint a szöveg, igyekeztem a maximumot kihozni az egészből - már amennyire ilyen két hétből ezt lehetséges.