Santa Monica, Venice Beach, Temescal Canyon hiking és rooftop parti

A hetet úgy gondoltuk, hogy egy kis ejtőzéssel-strandolással kezdjük meg. Egyik nap sem húztuk sokáig a lóbőrt, reggel 9 körül már úton voltunk a híres Santa Monica Pier/Beach felé. Évi nagyon jól vezet, leparkoltunk egy garázsban, majd bedobtunk egy egyszerűbb reggelit. Santa Monica csodálatos, nyugodt és tiszta hely, amikor megpillantottuk a Piert, az óceánt és a partot, szinte alig hittem a szememnek. Sétáltunk le a partra, közben megtaláltuk Forrest Gump padját és a híres 66-os út végét is. Őrületesen büszke voltam magamra - mert bár az egész úton sajnos nem volt még alkalmam végig menni, de elmondhatom, hogy voltam az kezdőpontjánál is, Chicagoban és a végénél is, Santa Monicán.

                                                                      Forrest Gump

                                                             USA "fő utcájának" a vége...

                                                                  Santa Monica Beach

A parton aztán rengeteg sok képet készítettünk, meseszép volt az óceán és ami meglepett, hogy kellemes volt a víz. Vagy csak nekünk volt túl melegünk? Éppen nagyban ökörködtünk a vízben, írogattunk a homokba, amikor eszünkbe ötlött, hogy hát kellene közös kép is és mivel tőlünk nem messze álldogált egyedül és csaj, megjegyeztük, hogy úgyis ráér és megkértük, hogy készítsen képet. Persze a művelet után egyből csekkoltuk és szerencsénkre (!) mondtuk, hogy milyen jó munkát végzett, mire megszólalt a csaj, hogy "véletlenül nem magyarok vagytok?" - mert persze ő is az volt. Ekkora hatalmas véletlen egyszerűen nincs! Santa Monicán éppen kiszúrjuk az egyetlen magyart, hogy csináljon rólunk képet, ráadásul egy olyan városban, ahol Évi is alig találkozott ezidáig magyarokkal. Én személy szerint nem hittem a füleimnek, nagyon meglepődtem. Kicsit eldumáltunk a csajjal, jó fej volt és aranyos, majd továbbálltunk és megcéloztuk a következő helyszínt, Venice Beachet.

                                                                      Évi, én, Vivi

                                                                   Los Angeles <3

Sokat nem vártunk a helytől, mindenkitől azt hallottuk, hogy nem nagy szám, hippik lakják és eléggé le van élve, sok a drogos/füves és még annál is több az őrült ember. Hát mi Vivivel baromi nagyot csalódtunk pozitívan, ugyanis majdnem hogy azt tudom mondani, hogy nekem jobban tetszett, mint Santa Monica. Tény, hogy elég gettós hely, nagyon sok a nem normális ember, láttuk a híres gördeszkázós helyeket is, viszont vannak gyönyörűen befüvesített részek, érdekes falfirkák és természetesen sok-sok pálmafa. Furcsa volt látni élőben a helyet, ahol például az LMFO is forgatott videoklipet. Nagyon tetszett Venice Beach, mert nem csak homokos, hanem sziklás részei is voltak, ahol rengeteg apró kis rák futkosott, szóval azért vigyázni kellett. Háttérben elterültek a hegyek, lélegzetelállító látvány volt.

                                                                          Venice Beach

A lazsa után indulni kellett vissza Éviékhez, mert ő minden nap délután 3 órától dolgozott, mi Vivivel kicsit relaxáltunk otthon, majd vendéglátónk javaslatára elindultunk a nem messze lévő Temescal Canyon felé, hogy megmásszuk a hegyeket és hikingoljunk egyet. Beszereztünk élelmet és italt, majd simán megtaláltuk a helyes útvonalat és egy jó másfél órás sétának vágtunk neki. Viviben voltak kétségek, hogy nem jó irányba megyünk, de nekem végig jó érzésem volt - meg hát velem sosem lehet eltévedni (hú, ha ezt most a "német" barátosnéim olvassák ajajj...). Az út az előzetes számítások szerint azért kicsit megerőltetőbbnek ígérkezett, jártunk azért rázós helyeken és keskeny kis utakon. Meg-megálltunk pihengetni persze, szerencsére jöttek lefele is emberek, így tőlük mindig kaptunk tájékoztatást. A csúcsot több mint másfél óra felfelé gyaloglás után érhettük el, leírni is képtelenség, hogy miféle látvány terült elénk. Szemléltetném inkább...vannak olyan dolgok, amelyekhez nem elegendőek a szavak.

Körülöttünk mindenhol hegyek, a lent a malibui és a santa monicai öböl, a távolban Los Angeles belvárosának felhőkarcolói - ezekért a pillanatokért tényleg érdemes élni. Gyönyörű naplemente tárult a szemünk elé, az égbolt pedig megannyi színben pompázott. Leültem egy hatalmas kőre és elfogyasztottam a vacsorám, miközben előttem kigyúltak a város fényei. Vivivel egyfolytában csak azt hajtogattuk, hogy "ez nem lehet igaz, ezt nem hiszem el, itt vagyunk!..."

Azért is örülök, hogy egy olyan embernél tudtunk megszállni és segített nekünk, aki ott lakik, mert láthatjátok ti is, hogy így olyan dolgokban is részünk volt, amelyekben 'sima' turistaként nem biztos hogy lett volna. Évi már többször is megtette ezt az útvonalat, az ő ötlete volt, hogy esetleg mi is felmehetnénk oda. Nem tudom pontosan hány méteren lehettünk, tériszonyom abszolút nem volt, viszont szurok sötét lett, mire lefele kellett indulni. Vivinél remek zseblámpás telefon volt, sajnos lemerülőben. Engem Évi ellátott egy komplett kis zseblámpával, így botorkáltunk le egymás mellett a hegyről, sötétben. Nem féltünk, szinte be nem állt a szánk. Közben Évi írta az üzeneteket, hogy énekeljünk vagy hallgassunk zenét, nehogy különböző állatok betaláljanak minket - eh köszi a tippet. Azért voltak meredek részek, meg-megcsúszott a lábunk néha, de végig nagyon óvatosan tipegtünk lefelé, másfél órán belül el is értük célunkat, azaz Éviék otthonát. Szuper volt, egy plusz, ismét egy pöpec kis dolog, amit megcsináltunk.

No de ezzel nem volt ám vége a napnak, Évi már off volt mire hazaértünk, majd kaptunk tőle fél órát, hogy partiképesre vágjuk magunkat. Nem terveztünk nagy bulit, csak egy rooftop (tetős) helyre szerettünk volna menni Los Angeles downtownba (belvárosba). Marie szintén csatlakozott hozzánk, sőt mi több, ő volt a sofőr. A belváros meglehetősen messze van Évi lakhelyétől, jó 40 percnyi autóút következett, de útközben úgyis mindig van mit nézni.
Egy hotel tetejére mentünk, belépő nem volt. Elmesélem azonban mi volt...bemész a helyre, pucc és csillogás mindenhol, kimész a fedetlen részre (pontosan sajnos már nem emlékszem hanyadik emeleten voltunk, de szép magasan), eléd tárul egy hatalmas medence, napozók, ha lefele tekintesz Los Angeles utcái, ha felfele akkor temérdek magas épület és az úszómedence mellett vízágyak. Hogy ez miből áll? Két "bejárata" van, piros színű kis kúp az egész, amelybe ha bemászol egy matrac-szerűségen találod magad, amely nem ázik és át víz van benne, szóval ha ráfekszel alattad süllyed össze-vissza. Szuper (már megint csak fogyok ki a pozitív jelzőkből) kis hely volt, én teljesen el voltam ájulva tőle. És nem fogjátok elhinni azt sem, hogy emellett a puccos hely mellett, ott szintén fent a tetőn mi "árválkodott"?! Hát egy német Biergarten (sörkert)! Mivel Marie német, mi Vivivel nagyon komázzuk az országot és Évit sem kellett sokáig fűzögetni, ott foglaltunk helyet. Volt csocsó, sörpadok, remek kilátás, meghitt légkör. Vivi nem ivott semmit, Marienak és nekem már alaposan izzott a tenyerünk, hogy készhez kapjuk végre az isteni nedűt és bár Évi nem nagyon szereti a sört, őt sem kellett sokáig győzködni, hogy igyon egyet. Csudajól éreztük magunkat, pillanatok alatt remek kis hangulat kerekedett és be nem állt a szánk, mosolyogtunk mint a vadalma. Talán 2 órát tölthettünk ott, aztán elkezdtünk csocsózni és Vivivel jól elpüföltük a nyugati parti csapatot hehe, majd két amerikai jómadár is kihívott minket, szintén győzedelmeskedtünk. Iszonyat volt, pontosan nem emlékszem mikorra értünk haza, de nyugtával dicsértük a napot, ennyiben biztos vagyok.